“…virágozzék száz virág…” címmel az Alkotóművészek és Művészetbarátok Ráckevei Egyesülete hozott létre egy tárlatot az Ács Károly Művelődési Központban.

‘ Mi lenne, ha aludnál,
És amíg alszol,
Álmodnál,
És mi lenne, ha
Álmodban a
Mennyországba eljutnál,
S ott tépnél egy szál virágot,
Különös, csodás virágot,
És mi lenne, ha
Felébredve,
Ott lenne épp a kezedbe`?
Mondd, mi lenne akkor?”

Samuel Taylor Coleridge

 

Mertl Attila, az egyesület elnöke összegezése:

“Az Alkotóművészek és Művészetbarátok Ráckevei Egyesülete minden évben szervez egy olyan kiállítást, melyben mindenki a saját technikájával, kifejezésmódjával hoz létre alkotásokat egy meghatározott témához. Év elején a közös témaválasztás során az ötletekből a legtöbb szavazatot kapott téma kerül kidolgozásra. Volt már többek között a zenével, városunkkal, tánccal, kedvenc verssel, időskorral kapcsolatos tárlat. Idén a virág körül forogtak a gondolatok. A virág alapvetően kedvelt témája a képzőművészetnek, hiszen formájában kicsiben megfigyelhetjük a természet működését és szabályszerűségeit, harmonikus színei pedig eleve festői témává teszik őket. Nem utolsó sorban pedig az egyik legősibb jelképe a születés csodájának, újjászületésnek, férfinak, nőnek, szerelemnek, egyszóval magának az életnek. Hiánya, vagy hervadása pedig az élet megszűnésének.

A kiállító alkotók saját gondolatviláguk, kifejezésmódjuk alapján ragadták meg a témát. A fotósok(Darabont Mária és Lakatos Zsuzsanna) a virág szirmaiban fellelhető arányrendszert emelték ki képeiken. Természetesen nem kerülhették meg(és nem is akarták) az ezzel együttjáró festőiséget, forma és színritmust. Kakuk Pál faragásain és Diósi Ildikó hímzésén a népművészet formavilágát idézte meg. Mertl Attila is a népi virágmotívumok formai harmóniáját gondolta tovább. Holczhauser Zsuzsanna kis festményei  elégikus gondolatokat fogalmaznak meg: vízió egy olyan világról, ahol már a virágok is színüket vesztik, mintegy utolsó áldozataiként az ember ön-és természetpusztító tevékenységének.  Sándor Mária ezzel szemben a szépséget, a színeket ünnepli „virágportréin”.  Fábián Péter szecessziós hangulatot varázsol elénk színes ólomüvegeivel, az üvegen átszűrődő színes fénynyalábokkal hozva elénk a tavaszt. Nemes Ferenc  a kemény kőben ragadta meg a forma lágyságát. Vésett, faragott virágai mégsem tűnnek  fosszíliáknak, szinte érezzük az élet lüktetését felszínük alatt. Mayer Ferenc barokkos virágai tobzódnak a színekben és a formákban. Dévényi János Géza realisztikus stílusába is csaltak a virágok egy kis varázslatot. Kis virágán a színes fények mesés hangulatot hoznak létre. T. Németh Gabriella metszetein a harmonikus vonalvezetés ad ringató ritmust. Kiss Annamária a kollektív magány érzését fogalmazza meg a rohanó(szinte barlangrajzos hatású) „vadászok” között magányosan álló, magát felkínáló, de senki által észre nem vett virág alakjával.

Egy téma-mégis mennyi gondolat, mennyi érzés, mennyi megfogalmazás. Mindahány alkotó egy-egy külön nyelv, mégis valamennyit megértjük, hiszen a művészet ősibb nyelveknél, nemzeteknél, kultúráknál, ideológiáknál, a lelkünk mélyén élő közös ős-nyelvet pendíti meg. ”