Bokréta Gyermek Néptáncegyüttes

A csoport közel 30 éve működik Ráckevén, létszáma 4 korcsoportban meghaladja a 150 főt. Kitűzött cél minél több gyermekkel megismertetni – ha lehet „anyanyelvi” szinten – a magyar táncokat, népi játékokat, szokásokat.

 

Az alapismeretek elsajátítása mellett színpadi művek is készülnek részükre, melyeket elsősorban hazai közönség előtt, de több ízben már külföldi gyermekfesztiválokon is megmutattak. (Románia, Lengyelország, Olaszország, Csehország, Szlovákia, Németország, Szlovénia, Szerbia)

A csoportot 2001-ben az ország 20 legjobb gyermek együttese közé sorolták. Szerepeltek már az Országos Táncháztalálkozón is, ahol bemutattak és tanítottak Pünkösdi szokásokat és hozzá kapcsolódó táncokat Rábaközből.

A Kis Bokréta együttes 2015-ben somogyi koreográfiával nevezett, és jutott tovább a Magyar Televízió által szervezett Felszállott a páva tehetségkutató műsor területi válogatójára. A tehetségkutatót 6-tól 14 éves korú gyermekek számára hirdették meg. A beérkezett 560 produkcióból 300-at juttatott tovább a zsűri határon innen és túl, a gyerekek 3 kategóriában is megmutathatták magunkat Budapesten, az MTVA székház stúdiójában. Az elmúlt esztendőkben megrendezett szólótáncversenyekről az együttes fiatalabb és idősebb tagjai aranykeszkenős és aranypaszomántos címet nyert táncosokkal tértek haza. Ennek köszönhetően meghívást kaptak a díjazott táncosok az Országos Táncháztalálkozóra, és megmutathatták magukat a Budapest Sportaréna nagyszínpadán. 2016-ban az arany minősítést szerzett együttes meghívást kapott az országos gyermektánc antológiára is.

Az együttes művészeti vezetője: Budai Gábor,
Koreográfus: Kakuk Pál

boki40
boki30
bok2
bok