Trianonra emlékeztünk

 

Tompa László: Lófürösztés című versével kezdődött június 4-én  a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megrendezett tiszteletadás, melynek aktualitását a szomorú trianoni békediktátum 103. évfordulója adta. A Ráckeve Város Önkormányzata és az Ács Károly Művelődési Központ által szervezett ünnepségen Szabó Gertrúd igazgatónő köszöntötte az  emlékezőket az Összetartozás Parkjában.

A Himnusz közös eléneklése után Vereckei Zoltán polgármester úr köszöntő szavai hangzottak el: “Először talán az al-dunai régi határon jártam: testvértelepülésünkön, a történelmi Magyarország részét képező Kevevárán, illetve Székelykevén, s a folyó másik oldalát vigyázó, szerb szendrői várban, ahol Hunyadi János és fia, László is raboskodott, s amelynek falai alatt halt meg Kinizsi Pál. Aztán a Czarny Dunajecre vetődtem a Felvidéken, ahol tutajon ereszkedtünk alá, a hajdani magyar részen Nedeci, a lengyel oldalon Czorsztyn vára között, amelyek egykor Galícia és Magyarország határát őrizték. Utóbbiba menekült a Lengyelország déli részét ért tatár támadás elől Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem és felesége, Árpád-házi Kinga. A történelem szálai sokszor keresztezik egymást.                                            Harmadik utamon Erdélyben jutottam el az Osztrák-Magyar Monarchia egykori vasútvonalának legkeletibb állomására, amelytől csupán pár száz méterre áll még a régi határkő egy magaslaton, amelynek másik oldala már román terület volt akkoriban is.

És álltam Kárpátalján a honfoglalási emlékműnél, ahonnan letekinthettem a Vereckei szorosra.

Az első, ami szíven ütött mindenhol, a távolság volt: hogy a mai Magyarországtól mennyit kellett utaznom, hogy elérjem a célokat. Megannyi kilométer, megannyi történelmi emlék, feltoluló érzés és fájdalom. Igen, fájdalom, ez volt a legerősebb: talán, talán valahol mélyen egy eltűnt illúzió után is, de egészen biztosan a szenvedő milliók miatt, akik tehetetlenül váltak a történelem veszteseivé, akiknek élete nemzedékeken keresztül ment tönkre menthetetlenül akkor, 1920-ban.

Emlékezzünk hát most rájuk, s reméljük, hogy a történelem nem ismétli magát. Tegyük ezt akkor is, ha tudjuk, látjuk, hogy ez csak együgyű remény: a politika izzó pokollá tudja tenni egyik pillanatról a másikra országok, milliók sorsát, mint ahogyan teszi most is, nemzettársaink kontójára is, tőlünk keletre.”

Majd a  megemlékezés Köő Artúr, a Magyarságkutató Intézet tudományos segédmunkatársának emlékbeszédével folytatódott, melynek szövegét ezúton is megosztjuk Önökkel.

“Minden évben június 4-én összegyűlünk, s megemlékezünk történelmünk egyik legnagyobb katasztrófájáról, a trianoni békediktátumról.

A trianoni békediktátum ránk vonatkozó büntetéseit mindannyian ismerjük: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométernyi területű, 20 milliós lakosú középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, 7 millió lakost számláló kisállammá váltunk. Románia megszerezte a Partiumot, a Bánság egy részét és Erdélyt, a délszláv állam (a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a későbbi Jugoszlávia) a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.
A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a győztes országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Nemzetállamok helyett soknemzetiségű országok jöttek létre, ahol a kisebbségbe szorult magyarság ugyanolyan diszkriminatív bánásmódban részesült, mint amivel korábban a Monarchia alatt éppen az akkori többségi magyarságot vádolták, csupán a szerepek fordultak meg. A béke a térség stabilitása szempontjából is káros volt, hiszen a győztes-vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat – Magyarország a revízió útjára lépett, a megalakuló kisantant pedig a megszerzett területek görcsös védelmére rendezkedett be – melyek mentén Közép-Európa később egy újabb világháborúba sodródott.

Ezeket a tényeket a mostani alkalommal, ha megengedik, nem részletezném, helyette inkább felhívnám a figyelmüket a békediktátumban megfogalmazottakhoz képest történt módosításokra, változtatásokra.

  • 1920. augusztus 1-jén az őrségi Kerca határőrei a két falu felkelt népével összefogva kiűzték a szomszédos Szomoróc községet megszálló szerb–horvát–szlovén csapatokat. A fegyverrel kinyilvánított akarat eredményeként – hosszas tárgyalás után – 1922. február 9-én Szomoróc visszatérhetett Magyarországhoz.
  • Sopron az 1921-ben tartott népszavazás alapján a Magyarországhoz tartozás mellett döntött, ezzel néhány környező település is Magyarországhoz került. Sopron a döntésért a „leghűségesebb város” (Civitas Fidelissima) címet érdemelte ki.
  • 1924-ben Somoskőnek sikerült kiharcolnia, hogy Magyarországhoz tartozzon.
  • Egy szatmári falu, Zajta a békeszerződés szerint Romániához tartozott. Gaál Lajos helyi iskolaigazgató, kántortanító észlelte, hogy a kihirdetett szerződés és a megállapodáson megrajzolt térkép nincs összhangban. Az ő diplomáciai készségének, kitartásának és lelki erejének köszönhetően a falu visszakerült Magyarországhoz

 

Hogy miért is tartottam fontosnak elmondani mindezeket? Csupán azért kedves barátaim, mert azt szeretném, ha látnák, hogy vannak tragédiák, vannak gyászos események, de minden ilyenből van kiút. Mindig hoz a történelem olyan szituációkat, amelyekben ott van a korrekció lehetősége. Így gondolta ezt ifjabbik Zrínyi Miklós, így gondolta ezt II. Rákóczi Ferenc és így gondolták ezt Kossuth Lajosék is, akik nem törődtek bele a mohácsi katasztrófa következményeibe, akik nem gondolták azt örökérvényűnek, s azon munkálkodtak, hogy nemzetüket újra felemeljék, újra a régi fényében tündököljön szeretett hazájuk, ismét független, nagy és szabad legyen.

Kedves egybegyűltek!

A 2010-ben parlamentben megszavazott nemzeti összetartozás napjának gondolata azért is szimpatikus számomra, mert túlmutat az eddig megszokott (elnézést a kifejezésért) önsajnálaton. A csüggedőket elnyeli a történelem! Meg kell értenünk azt, hogy jövőt tekintve fontos az, hogy ne csak a Trianonnal kapcsolatos eseményekkel legyünk tisztában, hanem, hogy ne feledkezzünk meg a revíziós eseményekről sem.

  1. novemberében a Felvidék, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély, 1941-ben a Délvidék tér vissza. Ezeknek az eseményeknek az ismerete az, ami a jövőbe mutató. Ez kell, hogy bennünket életben tartson, s munkára sarkalljon! A történelem mindig hoz lehetőségeket. Gondoljunk csak bele: a mai határainkat is meghatározó 1947. évi párizsi békeszerződés során a Szovjetunióval, Csehszlovákiával, Jugoszláviával, és Romániával szerződtünk. Ezekből az országokból az 1990-es rendszerváltást követően 3 megszűnt, az egyikben, Romániában pedig forradalom tört ki. A történelem ekkor hozott egy lehetőséget, amivel nem tudtunk élni, de az élet megy tovább, s jönnek újabb és újabb lehetőségek. Csupán fel kell ismerni a szituációt és ki kell aknázni mindezeket.

Emlékezzünk csak vissza 2010-2011-2012-es esztendőkre, amikor Magyarország kormánya úgy döntött: magyar állampolgárságot ad az arra igényt tartó határon túli testvéreinknek. Milyen nagy volt a környező országok ellenállása, mennyire nagy volt mindennek a visszhangja. És mi lett aztán? A hüledező, acsarkodó, ellenséges hangok elnémultak, ma már – Szlovákiát kivéve – mindenhol természetes, ha ezzel a jogával valamelyik magyar él. A köztársasági elnök facebook posztja is legutóbb, mely a székely himnusz egyik sorát idézte: Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk! – azt eredményezte, hogy bekérették a bukaresti magyar nagykövetet. Ez is szépen majd el fog ülni. Ahogy szoktuk volt mondani: az igazságot is meg lehet szokni!!!

Mennyire nagy dolgok ezek, milyen nagy eredmények ezek az elmúlt 13 évből! Mekkora előrelépés ez ahhoz, amit a rendszerváltás után, de még a 2000 évek elején is tapasztaltunk: hogy a többség lerománozta az erdélyi magyart, leszlovákozta a felvidéki magyar, leukránozta a kárpátaljai magyart, vagy leszerbezte a délvidéki magyart. Vagy 2004-hez képest, amikor még a csonkahazabelieket uszítani lehetett azzal, hogy elveszik a határon túli testvéreik a munkájukat.

Nos, kedves egybegyűltek, mindez azért válhatott valóra, mert Isten kegyelméből felismertük a lehetőségeket és éltünk vele. A trianoni trauma minden magyar ember fejében ott kell, hogy legyen, ismerni kell, mert a történelem tanít bennünket, s figyelmeztet miképpen alakítsuk a jövőt. De a jövőre nézve az lehet a megoldás, ha a jövőben rejlő lehetőségeken gondolkodunk.

Isten adjon ehhez mindannyiunknak érző szívet és látó szemeket!”

A történelmi gondolatokat követően Banai Sára és Czikora László énekművészek ünnepi műsora következett, zongorán kísért: Asztalos Rita.      

A megemlékezés koszorúzással folytatódott. Koszorút helyeztek el az Összetartozás Emlékkőnél:  a Ráckevei Keresztelő Szent János Plébánia és Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Ráckeve Város Önkormányzata és Intézményei, a Tankerület Iskolái:  Ráckevei Ady Endre Gimnázium,  Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola, Ráckeve Fidesz, KDNP Ráckevei Szervezete, Őszidő Nyugdíjas Klub

Ünnepségünk  végén imát mondott nagytiszteletű Kálmán Béla református lelkész úr, imádkozott a magyar nemzetért, a magyar nemzet fennmaradásáért.

A Szózat eléneklése után ismét fellobbant Összetartozásunk Tüze. Köő Artúr történész és Vereckei Zoltán polgármester gyújtotta meg a lángot, kapcsolódva az országos kezdeményezéshez, közösen hirdetni nemzetünk összetartozását.

Közreműködtek: a Kéve, a Bokréta és a Rőzse Néptáncegyüttesek tagjai a Bara Zenekar kíséretével, Kakuk Pál a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy megtisztelte jelenlétével rendezvényünket!