RÁCKEVEI NYÁR  és KIS-DUNA VÍZI FESZTIVÁL 2025

 

A RÁCKEVEI NYÁR 2025 programsorozata szívvel – lélekkel készült az itt lakók és az itt vendégeskedők örömére. Deák Tibor polgármester úr fővédnöksége alatt futó rendezvénysorozat célja kulturális pezsgést, folyamatos programkínálatot, változatos eseményeket kínálni Ráckevén a nyári időszakra. A törekvésünk az volt, válasszák a helyi programokat (más helyszínekét is), nyaraljanak itthon, velünk.

A 2025. június 21-én a Ráckevei KultúrTerek éjszakáján volt a nyitó rendezvény a KultSzínpadon (Ács Károly Művelődési Központ szabadtéri színpada), a Szent Iván-éji Tűzugró Fesztivál, a záró program pedig augusztus 20-án Kovács Kati Symphonic Live koncertje. Közben számos színházi előadásnak, koncertnek, gálának helyszíne volt színpadunk. Csak a viharos időjárás kényszerített helyszínváltoztatásra bennünket, a Falusi Mariann és Sárik Péter Trió jazzkívánságműsorát a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tornatermében tartottuk meg. Ezúton is köszönjük Kókai Dávid igazgató úrnak a rendezvény befogadását, Piróth Antalnak, a teljes BUDAI sound csapatának és diák segítőinknek a helyszín alkalmassá tételét a közönség fogadására. A legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásait nagy szeretettel fogadta a közönség, megértőek voltak a változások tekintetében. A sokak által kedvelt Padlás című musical már a tervek szerint valósulhatott meg, a Magyarock Dalszínház művészei varázslatos előadásban részesítették a gyerekeket, felnőtteket. Vidám nyári estét tölthetettek a nézők a Bánfalvy Stúdió társulatával is. A miniszter félrelép színpadi változata nagy sikert aratott Hujber Ferenc, Vastag Tamás, Kondákor Zsófia és Ganxsta Zolee főszereplésével.

Sokak kérésére a Ráckevei Nyár részeként két alkalommal is megrendezésre került a PÉNTEK ESTI KORZÓ. A régi helyen, a Szegedi Kis István sétány színpadán többségében helyi előadókkal, jó zenékkel, játékokkal, kézműves foglalkozással, kirakodóvásárral vártuk a kikapcsolódásra vágyókat. A kulturális korzóra sokan kilátogattak, kisérték figyelemmel: a Bab Társulat bábelőadását, a Pódium Színház meséjét, Kovács-Bajai Andi tanítványainak a Dance Fitness, az Örömtánc, a Shiny Diamonds, a Kis Hattyúk Balett csoport bemutatkozását, a RÁFÁI 2b osztályának Cowboy táncát Kovács Ibolya tanárnő összeállításában, Jimmy & Nika – énekes, gitáros duó, Lenhardt Marcsi & Kósa Dénes, Majoros-Platthy Szabolcs, az Incidens zenekar, a Maláta Sör Club dalait.

A Pódium Színház zenés kabaréval szórakoztatta közönséget, Éjjel az Orfeumban címmel. Főbb szerepekben: Xantus Barbarát, Bednai Natáliát, Góliczki Nikolettát, Kósa Dénest és Bodrogi Attilát láthattuk.

A Pesti Művész Színház remek előadására a helyszínen is sokan váltottak még jegyet, a kiváló közönség nem ijedt meg az időjárás előrejelzéstől. Az „ESZEVESZETT PRIMADONNÁK” – Csengeri Attila és Egyházi Géza fergeteges örömjátéka nagyon szórakoztató volt és az eső is elkerült Bennünket.

Majd egy laza (hónapzáró) szerda estét töltöttünk a L’ART POUR L’ART Társulattal. A magyar abszurd humor koronázatlan királyai: Boborján, Kanca, Ornitológus, Margit, Palika, Naftalin és Pingvin nem kímélte a rekeszizmokat. A poénok célba találtak, nevetéstől volt hangos a nézőtér. A FÖLSZÁRADT a PÁVA előadás sokáig emlékezetes marad.

Augusztus 16-án kezdetét vette a KIS-DUNA VÍZI FESZTIVÁL, mely kilencedik éve hoz felfrissülést a forró augusztusi napokba színes, változatos programjaival. Idén is lehetőség volt a kulturális töltekezésre, kikapcsolódásra rendezvényeink résztvevőinek. Kínálatunkban szerepelt néptánc, könnyű jazz, mesejáték, utcabál, lampionos hajók felvonulása, gyermek koncert, operett, Szent István ünnepe, pop ikon.

Ebben az évben külön fókuszt helyeztünk a gyermekek programjaira, ezért jött létre a KIS-DUNA VÍZI FESZTIVÁL JUNIOR. Elsőként MANÓHAJÓ elnevezésű Vizes Mulatságra vártuk a gyerekeket a Kelemen László parkba, mely Pecsétgyűjtő kalandtúrával indult. A kánikulában az árnyas fák alatt sokan játszottak velünk: dominóztak, keresték a memóriajáték párjait, rajzoltak a nyárról, fejtettek keresztrejtvényt vagy vízi pisztollyal lőttek célba, szivaccsal mertek vizet. Megszerzett pontjaikat ajándékokra válthatták be a próbákat kiállók, miközben jól szórakoztak. Köszönjük diák „kollegáink” aktív résztvételét a közös játékban. A gyerekek később kézműveskedhettek Bolla Julika nénivel és a Vándorgalamb társulat interaktív mesejátékát kísérhették figyelemmel a hajóban ülve, ami táncházzal zárult kedvet csinálva az esti Néptáncgálához.

A Kis-Duna Vízi Fesztivált a Kis-Bokréta Táncegyüttes nyitotta meg rábaközi táncával, majd Végné Üveges Ilona alpolgármester asszony köszöntő szavaival. Egy estére a magyar néptánc, zene és hagyomány töltötte meg a színpadot – a ráckevei Bokréta, Kéve, Rőzse Táncegyüttesek és díszvendégünk, a mezőkövesdi Matyó Táncegyüttes valamint a szigetszentmiklósi Napraforgó Ifjúsági Néptánc Együttes közreműködésével. Láthattunk még széki, gyimesi, felcsíki, tyukodi, kalotaszegi, matyó, bökönyi, kalocsai táncokat a táncegyüttesek eladásában, melyhez a zenét a Bara zenekar húzta. A gála végén Nemes-Nagy Anita igazgató asszony a színpadra szólítva köszönte meg a „Mesterek” munkáját: Tóth Évának, Diós Dorinának, Nagy Tímeának, Budai Gábornak és Kakuk Pálnak. A néptáncgála fergeteges közös tánccal zárult, a közönség nagy tapssal jutalmazta a táncosokat.

A fesztivál második napján is a Kelemen László parkban szórakozhattak a gyerekek. A  Pódium Színház Kalózkincs című mesejátékban szereplőkké váltak a kicsik és a vállalkozó szülők is. A park csónakja a gyerekek kedvenc helye lett, jól szerepelt mesehelyszínként. Este a swing hercege érkezett Ráckevére. Gájer Bálint élő koncertje – ismert pop, jazz és swing dalokkal kiváló program volt egy nyári, vasárnapi estére.

Csodát varázsoltak a színpadra a Rátonyi Róbert Színház művészei és vezetője: Teremi Trixi. a Kis-Duna Vízi Fesztivál harmadik napján az operett-klasszikusa: a Csárdáskirálynő adott felejthetetlen élményt a ráckevei közönségnek. Príma szereposztás, élő zenekar, hatalmas slágerek, szerelem, humor és magyar virtus. Főbb szerepekben: Vörös Editet, Kállay Borit, Barkóczi Sándort, Haraszti Elvirát, Kovács Szilárdot láthattuk, hallhattuk.

Az év legromantikusabb, legszínesebb eseménye ma Ráckevén: a LAMPIONOS CSÓNAKFELVONULÁS, melyre hagyományosan augusztus 19-én kerül sor. A Szegedi Kis Istvánt sétányon kirakodóvásár, gyermekkoncert és utcabál várta az érdeklődőket. Idén is megrendezésre került a Szigetcsúcs koncert az Angyali sziget déli csücskénél, az Angyali Civilek Egyesület szervezésében. A hajók érkezésére váró közönséget a vidám Csurgó zenekar, a nagyokat a fergeteges Divina Machina zenekar szórakoztatta. A gyerekek most is játszhattak diákjainkkal értékes nyereményekért. Jól telt az idő a látványos felvonulás megérkezéséig.

Köszönet minden benevezett és feldíszített hajónak, valamint a csatlakozott járműveknek. A zsűri értékelése szerint:

  1. Ananász Expressz II. Aloha III. Halászok

Különdíjasok: Papa pálinkája és Horror hajó

Dicséretben részesültek: Zászlós hajó, Bobkirály, Bodzán halászok, Lacházi Sárkányok, BKV előre, Flamingó, Fogaskérdés, Vén Szivar

Köszönjük, hogy idén is egy hajóban eveztünk! A lampionos felvonulás összefogás és támogatók nélkül kevésbé lenne ilyen színes. A díjazott hajók ajándékát felajánlotta: Aqua Land Termál és Élményfürdő, Balabán hajó, Becsei Vendéglő, Cadran Pizzéria Pub, Drazsé Cukrászda és Falatozó, Erdős Pincészet, Gőcze termékek, Horgásztanya Vendéglő, La Divina Pizzéria, Romantika Cukrászda, Sutyi & Sasi Pizzéria, Tűztorony Kilátó

A rendezvény együttműködő partnerei: Ráckeve Város Önkormányzata, Balabán Hajó, Szöllősi Árpád, BUDAI Sound, Jahoda Ernő István, formatervező, a zsűri elnöke, Jack Spenót kapitány, Nehézfiúk Tuba Kvartett, Magácska zenekar, Ráckevei Polgárőr Egyesület, Ráckeve Szolgálatában Egyesület, Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség halőri szolgálata, Rávüsz Kft.

Augusztus 20-án megemlékeztünk államalapító Szent István királyról, az új kenyérről és hazánk születéséről. Deák Tibor polgármester úr ünnepi köszöntőjében a ráckevei Szent István szobor történetéről, a helyi közösség összefogásának mindennapi fontosságáról és az új kenyér búzájának jelképéről beszélt.

Az ünnepi műsorban közreműködött: a Ráckevei Citerazenekar, Csehó Csenge, Nagy Eszter, Nagy Márton és Majoros-Platthy Szabolcs.

A Hajómalomban megőrölt lisztből a Taligás Család sütött kenyeret, melyet dr. Kallós Péter püspöki biztos, plébános és Sólyom András diakónus áldott és szentelt meg, amit a vendégek az ünnepség végén megkóstolhattak.

Este a magyar zenei élet egyik legnagyobb egyénisége különleges ünnepi koncerttel ajándékozta meg a közönséget. Kovács Kati Symphonic Live zenéjére több mint hatszázan voltak kíváncsiak. Élőben hallhattuk Kovács Kati legnépszerűbb dalait, melyeken generációk nőttek fel, szimfonikus kísérettel Schuszter Andrea és zenésztársai közreműködésével. Kedves személyisége, tréfás történetei mindenkit elvarázsolt. Méltó zárása volt a Kis-Duna Vízi Fesztiválnak és a Ráckevei Nyár 2025 programsorozatának, melyet tűzshow is színesített Jack Spenót jóvoltából.

Köszönjük kedves közönségünk megtisztelő figyelmét! Minden közreműködőnek és segítőnek köszönjük áldozatos munkáját, a Ráckevei Polgárőr Egyesület segítségét, a Rávüsz Kft. dolgozóinak munkáját, minden gasztronómiai partnerünk és támogatónk segítségét, a    Tourinform Iroda Ráckeve és az Ács Károly Művelődési Központ munkatársai kitartását!