Rendhagyó megemlékezés a Szabadság Napján

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk az Ács Károly Művelődési Központban

 

Baka István: Halottak napja

Egy kisfiú siet a parkon át,

az esti szélben hintalánc vacog,

zörög a megfakult viharkabát,

az égen borbélytányér-hold inog.

 

Az emlékmű talapzatán, akár

angyalszárnyakból hullatott pihék,

mécsek remegnek, szürke és sivár

a kő, a park, s páncélozott az ég.

 

Mint oszlopról lehorgadó plakát,

nyirkos csirizszagú a félelem,

s megyek, megyek az őszi parkon át,

zsebemben gesztenyék, nyolcévesen

 

Szabó Gertrúd igazgató asszony előadásában Baka István Halottak napja című versével vette kezdetét megemlékezésünk. Majd Melocco Miklós szobrászművész sorait elevenítette fel: ” Október 23-án láttuk a magyar szabadságot, boldogok voltunk, és nem hittük el, hogy november 4-én megölték. 1956 álom a tisztaságról és a hősiességről”.

1956 hősei azok a mindennapi emberek voltak, akik szembe mertek szállni a világ legnagyobb hatalmával, akik nem mérlegeltek, nem haboztak, hanem cselekedtek. 1956-ban a nemzet magára talált, ismét megtapasztalta az együvé tartozás erejét, biztonságát és örömét, és bár elérni nem sikerült, az emberekben újraéledt a tudat, hogy a nemzeti önrendelkezés visszaszerzése a legfontosabb feladat.

Papp László alpolgármester úr köszöntőjében a Ráckevén történt eseményeket elevenítette fel. Személyes élményeit osztotta meg: ” Erre a napra hogyan is emlékezik vissza egy akkor 9 éves, negyedik osztályos kisdiák. ”

Kőrösi Zsuzsanna szociológus, tudományos kutató ( VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, Oral History Archívum) mondott emlékbeszédet. ” Az 1956-os forradalom nemzeti történelmünk egyik legkiemelkedőbb eseménye. A rendszerváltás előtt szinte semmit nem tudhattunk az akkor történtekről, illetve ami eljutott hozzánk az a események tendenciózus meghamisítása volt. 1989 óta viszont a sok évtizedes hallgatás után tengernyi visszaemlékezés, történészi feldolgozás, film, színdarab és kiállítás foglalkozik a magyar forradalommal. Meggyőződésem, hogy múltunk mikrotörténeti emlékek formájában éled újjá és válik jelenünk részévé. Így tudjuk megérteni és továbbadni, vagyis a múltat a jövővel összekapcsolni. Kutatásaim során magam is számtalan visszaemlékezőt kérdeztem a családja és a saját múltjáról, hallgattam és rögzítettem történeteiket. Ezért én ma a szemtanúk, a résztvevők emlékeivel szeretném felidézni a forradalmat, azokat a napokat, amelyek nem csak Magyarországot, de szinte az egész világot megrengették. Rendhagyó módon, egy szokatlan perspektívából, olyanok emlékeit osztom meg Önökkel, akik 67 évvel ezelőtt gyerekek voltak. Ezek a gyerekek a forradalom napjaiban az események sűrűjében voltak. A felnőttekhez hasonlóan kivették a részüket az ünneplésből és a tragédiákból is.” fogalmazott. A felolvasott visszaemlékezéseken keresztül napról napra részesei lehettünk az eseményeknek. Képet kaphattunk a gyerekek érzéseiről, félelmeiről, örömükről a forradalom napjaiban és az azt követő időszakban. ”

Az egykori 56-osok, az utcai harcosok, a forradalmi bizottságoknak és munkástanácsoknak tagjai, az ujjá alakuló pártoknak és a szellemi ellenállásnak vezetői, a mártírok gyerekei és hozzátartozói évtizedeken át csak titkon gondolhattak arra és reménykedhettek abban, hogy egyszer eljön az igazság pillanata és szabadon emlékezhetünk 56 hőseire és dicső napjaira.” – zárta beszédét.

Ünnepi műsorral az Ady Endre Gimnázium diákjai idén nem tudtak készülni. Így rendhagyó módon az Ötödik Évszak Zenekar ünnepi összeállítását hallgathatta meg a közönség. Műsorukban megzenésített versek, népdalfeldolgozások szerepeltek. A 2018-ban alakult felállás mögött több évtizedes tapasztalat, 5 nemzetközi zenei karrier és sokéves rokoni-baráti kapcsolat áll.  A tagok több formációban (Lajkó Félix, Buda Folk Band, Dresch Vonós Quartett, Magyar Állami Népi Együttes) tettek tanúbizonyságot a zene szeretetéről, és koncerteznek rendszeresen Magyarországon, Európában és a tengerentúlon is. Dalaik a szerelem, a távolság, az elválás fájdalmát idézték meg összecsengve az emigrációkban élők, itthon maradtak életérzéseivel.

A falon elhelyezett tablók: 56 emlékezete, 56-os levél – a kivándorolt magyarok hazaírt, a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött leveleiből idéztek. Emlékezve íróikra.

A Szózat eléneklése után koszorúzásra került sor a Hősök terén lévő emlékműnél és kopjafánál. Ráckeve város intézményei és civil szervezetei együtt tisztelegtek a forradalmi eseménysorozat áldozatainak emléke előtt.

A Himnusz eléneklése után, koszorút helyeztek el:

– Szent Imre Katolikus Általános Iskola – Ráckevei Római Katolikus Plébánia

– Református Egyházközség Ráckeve

– Ráckeve Város Önkormányzata és Intézményei

– Tankerület Iskolái: a Ráckevei Ady Endre Gimnázium

– Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola

– Őszidő Nyugdíjas Klub

– Duna Baráti Kör

– Demokratikus Koalíció Pest Megye 11. választókörzet

– Ráckevei Fidesz

– KDNP Ráckevei Szervezete

 

Az eseményen készült összefoglaló: