Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
1848. március 15-e minden magyar közös öröksége és ünnepe. 173 év óta ezen a napon együtt teszünk hitet szabadságunk és nemzeti összetartozásunk mellett. Bárhol éljünk is a világon, mind emlékezünk a márciusi ifjakra, és felidézzük a hősöket, akik egy emberként küzdöttek a magyar szabadság lobogója alatt.
Nem telhet el egyetlen év sem a hősökre való emlékezés nélkül.
A mai rendkívüli helyzetben az Ács Károly Művelődési Központ azzal a felhívással fordult a város lakóihoz, hogy ” Borítsuk MÁRCIUS 15-ére nemzetiszín papírzászlókba az Árpád teret és az 1848-49-es emlékmű környezetét!” Célunk 1848 piros-fehér-zöld papírzászló kihelyezése volt (a Nagykanizsai példát követve). Felhívásunkhoz csatlakozni saját maguk és gyermekeik által készített 21×14 cm-es zászló elkészítésével lehetett. Gyermekkorunkban óvodai, iskolai foglalkozásokon elkészítettük saját lobogóinkat, majd leszúrtuk azt az emlékmű köré. Ezt a hagyományt felelevenítve, korosztályokat összekötve e közös élmény segítségével ünnepelhetünk most. Hiszen ma már a mi gyerekeink játszanak az óvodai csoportokban, ülnek azokban az iskolai padokban. Ők készíthetik el a pedagógusok és velünk szülők, nagyszülők segítségével a magyar zászlót. E közös élménnyel a magyar történelem ismeretére és a magyar hősök tiszteletére is fogékonyabbá szeretnénk tenni a jövő nemzedékét.
Az 1848-49-es szabadságharcot Ráckeve lakosságának döntő része támogatta. 1848 májusában hatszázan esküdtek fel a nemzetőr zászlóra. 1849 nyarán a ráckevei Ács Károly szervezte meg a Duna vidékén az ellenállást. Ezért először halálra ítélték, de az ítéletet később 6 évi börtönre enyhítették. Emlékezzünk ma Ráckeve hőseire, az “1848-49-ben táborba szállt” ráckevei honvédekre, Petőfi Sándor neve mellett az ő nevüket is őrzi az emléktábla.
GYÖNGYÖSI ISTVÁN nemzetőr hadnagy KÁROLY JÁNOS nemzetőr hadnagy SZAKÁCS JÁNOS honvéd hadnagy BAJUSZ JÁNOS BALLABÁN ILLÉS BENCSIK ISTVÁN BECSI JÁNOS BONA SÁNDOR BORBÉLY LÁSZLÓ BORBÉLY MIHÁLY BÖLCSKEI ANDRÁS BÖLCSKEI JÓZSEF BÖLCSKEI PÁL B. TÓTH JÁNOS CSEPREGI JÓZSEF CSERNA KÁROLY CSERNÁK ISTVÁN DUDÁS ISTVÁN ECKMAJER JÓZSEF ERDŐS ISTVÁN ÉLIÁS JÓZSEF FARKAS JÓZSEF FEHÉR SIMON GOLYÓ JÓZSEF GÖNDÖCZ ANDRÁS HALASSY JÓZSEF HAMAR JÓZSEF HERMAN LAJOS HORVÁTH GYÖRGY HORVÁTH MIHÁLY HOZER LEONHARD ILLÉSI MIKLÓS KAJLIK ISTVÁN KAJLIK ISTVÁN KENEZSEI ISTVÁN KISS FERENC KISS PÁL KISS PÉTER KORPÁCSI PÉTER KOSZTA ISTVÁN KOVÁCS IMRE KUDAR SÁNDOR LUKÁCS GYÖRGY MADACSIK ANTAL MAGDICS JÓZSEF MAGYAR ISTVÁN MÁRIÁS ANDRÁS MEZEI ISTVÁN MEZEI ISTVÁN MIKLÓSOVITS LAJOS MOHÁCSI JÓZSEF MOLNÁR GYÖRGY MORVAI JÓZSEF NAGY JÁNOS NAGY PÁL NÉMEDI NAGY JÓZSEF PAVELKA JÓZSEF PÁSZTOR GYÖRGY PUSZTAI LAJOS RESS JÁNOS RESS JÓZSEF RÓZSA JÁNOS SCHMIED ANDRÁS STROHMAYER MÁRTON SZABÓ ISTVÁN SZENTGÁLY FERENC SZENTHE PÉTER SZLAVICS MÁRKÓ SZOMORÚ ISTVÁN TAKÁCS JÁNOS TÓTH JÁNOS TŐZSÉR JÁNOS VARGA ISTVÁN VÁSÁRHELYI SÁNDOR VIDA DÁVID VIGH SÁNDOR VÖRÖS IGNÁC ZIMMER MIHÁLY
A letűzött nemzetiszínű papírzászlókkal tisztelgünk a szabadságharc hősei előtt!
Köszönjük mindazok közreműködését akik felhívásunkra zászlót készítettek, elhozták hozzánk vagy akár később kapcsolódva elhelyezték saját lobogójukat.
1848 zászló – 2021 zászló
Gólyafészek Bölcsőde 45 zászló…már csak 1803
Ács Károly Művelődési Központ 100 zászló…már csak 1703
Keve Egyesület 300 zászló… már csak 1403
Szivárvány Óvoda- Vörösmarty úti tagintézmény 100 zászló… már csak 1303
Ács Károly Művelődési Központ 100 zászló…már csak 1203
Szivárvány Óvoda- Ifjúsági úti tagintézmény 200 zászló…. már csak 1003
Szivárvány Óvoda – Dömsödi úti tagintézmény 70 zászló… már csak 933
Német Nemzetiségi Önkormányzat 37 zászló…már csak 896
Ács Károly Művelődési Központ 100 zászló…már csak 796
Szivárvány Óvoda- Ifjúsági úti tagintézmény 333 zászló…. már csak 463
Szivárvány Óvoda – Iskola úti tagintézmény 101 zászló….már csak 362
Makádi Hóvirág Óvoda – Süni csoport 12 zászló…már csak 350
Szivárvány Óvoda- Vörösmarty úti tagintézmény 250 zászló… már csak 100
Kapitány Zsóka és Kapitány Réka 38 zászló….már csak 62
Szent Imre Katolikus Általános Iskola 4.a osztály 20 zászló… már csak 42
Gregus Eszter, Gregus Dominik és Gregus Noémi 41 zászló… már csak 1
Mendi Botondt 1 zászló….1848!!!
Kirchner Kinga és Kirchner Zita 18 zászló…így már 1866
ráckevei Fidesz Szervezet 50 zászló…így már 1916
Kovács Léna Beáta és Kovács Áron Antal 11 zászló…így már 1927
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola 85 zászló…így már 2009
Magyar Ákos és Magyar Bence 2 zászló….így már 2011
Ács Károly Művelődési Központ 10 zászló….2021
Köszönjünk segítségét a drón felvétel készítőjének, Szűcs Tamásnak és Cserna Gábornak az összeállítás elkészítését.
Március 16. a magyar zászló és címer napja kis papírzászlóink erre is emlékeztetnek.