“Mézes Ráckeve” 2022

“Hagyományból épült hagyomány”

  1. november 23-án 17órakor került sor “Mézes Ráckeve” alkotópályázatunk eredményhirdetésére és az alkotásokból készült kiállítás megnyitójára.

Szabó Gertrúd igazgató asszony Szabó T. Anna: Mézeskalács című versével köszöntötte  Vereckei Zoltánt, Ráckeve város polgármesterét, a pályázatra beérkezett alkotások készítőit, kedves vendégeinket. Vereckei Zoltán Kosztolányi Dezső: Méz című versével kedveskedett a jelenlévőknek, majd megnyitotta a kiállítást.

Intézményünk vezetője elmondta, idén hetedik alkalommal kértük a mézeskalácsok ügyes kezű készítőit kapcsolódjanak felhívásunkhoz. Majd így folytatta:“Mézes Ráckeve” ma már “Hagyományból épült hagyomány “. Az édesség, amely egyszerre műalkotás is, immár Ráckeve városát és lakosait is szimbolizálja. Az ünnepi készülődés már nemcsak a család melegét jelenti az örömteli mézeskalács sütéssel, hanem egyben egy édes kihívás is, hiszen nagyon sokan figyelik a végeredményt, a cukormázas alkotásokat. A mézeskalács mindenkor  többet jelentett egy átlagos finomságnál .Formáinak rejtett üzenetei és bája még írókat, költőket is megihletett.

Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Az Ács Károly Művelődési Központ több programmal is kapcsolódott illetve kapcsolódik az emlékévhez. Arra gondoltunk “Mézes Ráckeve ” alkotópályázatunknak a “Petőfi ihlette … mézeskalácsból” címet adjuk. Így a mézeskalács alkotások témái a számunkra oly kedves Petőfi versek lesznek.

Felhívásunkra  8  pályamű érkezett. Ötletesek és gyönyörűek. Mindegyik egy találékony művész keze munkáját dicséri. Kiválóan megjelenítik a kiválasztott költeményt. A mézeskalács díszítése türelmet és ügyességet igénylő feladat. A végeredmény azonban magáért beszél. Ezek a mézeskalácsok különleges értéket képviselnek. Formájuk, mintakincsük, kidolgozottságuk művészi alkotásokká teszik őket. A pályamunkák készítői Vereckei Zoltán polgármestertől vették át díjaikat.

Az alkotók és a megjelenített versek:

* Babitz Ágnes – Anyám tyúkja

* Kovács Györgyné (Alsónémedi) – Erdőben

*Kovács Patrik (Alsónémedi) A téli esték

* Molnárné Hettman Emília – A puszta, télen

* Nagyné Szűcs Szilvia – Petőfi 200 logó

* Szivárvány Óvoda Iskola utcai Tagintézménye – Napraforgó csoport – Pille, pille, pillangó

* Tóth Ágnes – Méz és Csók

* Vásárhelyi Anett – Verses doboz 

Tóth Ágnes és Vásárhelyi Anett közös munkája: Arany Lacinak, Anyám tyúkja

Köszönjük lelkes munkájukat.

Az eredményhirdetésünk után Nagy Péter és Megyeri Péter előadásában megzenésített Petőfi verseket és karácsonyi dalokat hallgattunk meg. Majd igyekeztünk minél több “titkot” megtudni az alkotóktól, hogyan is készülnek ezek a gyönyörű mézesek?!

Szabó Gertrúd végül egy régi mézeskalács feliratával ajánlotta a “Mézes Ráckeve” kiállítást mindenki figyelmébe: „Szív adja szívnek szívesen, Fogadja szíved szívesen!”

A kiállítás megtekinthető az Ács Károly Művelődési Központban 2022. december 16-ig, majd az Aqua Land Termál és – Élményfürdőben 2022. december 18 – 2023. január 8 között.