Él Ráckevén a legenda, mely szerint Petőfi Sándor a János vitéz alakját élő személyről, a ráckevei Horváth N. Jánosról, a jobbágyfiúból lett huszárkapitányról mintázta. Horváth Nepomuki János önmaga érdemeiért is méltó arra, hogy emlékezzünk rá. A legenda köztudatban tartása fontos hagyományőrző feladata az Ács Károly Művelődési Központnak.

Ennek jegyében volt eltökélt szándékunk a ráckevei Szent Domonkos katolikus temetőben található Horváth Nepomuki János – János Vitéz sírjának felújítása.

Minden évben koszorút helyezünk el a sírnál Ráckeve Város Önkormányzatával közösen a János Vitéz Nap reggelén, ahol koszorúzás előtt Zoli bácsi elszavalta Született 1774-ben című versét.

Erre a szép napra teljesen megújult a sír környezete. Köszönjük szépen Kótai Róbert plébános úr támogató közreműködését, Sári László és Kovács Dimitrisz áldozatos munkáját, ami ezt lehetővé tette. Elkészült új emléktáblánk, ami Tamássy Andor egykori jegyző és Hevesvári Zoltán ráckevei költő versrészletével állít emléket János vitézünknek.

A táblán egy QR- kód is szerepel, amely segítségével sok érdekességet megtudhat a temetőbe látogató Horváth Nepomuki Jánosról.

Szabó Gertrúd

Ács Károly Művelődési Központ

igazgató