“Ünnepre hangolódva” 2021. december 4.

A karácsony hangulata idén decemberben beköltözött az Ács Károly Művelődési Központ falai közé. Az Advent időszakában a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt vártuk programjainkra. December 4-én az”Ünnepre hangolódva” című rendezvényünkre került sor, ahol átadtuk magunkat  a várakozás örömteli, balzsamos pillanatainak.

A pécsi MárkusZínház a Betlehemi történetet hozta el ünnepváró délutánunkra.  A 29 éve sikeresen működő, pécsi színház bábosai a mese üzenetének a jelenkor embere felé való közvetítését tartják a legfontosabb feladatuknak. Jézus születéséről meséltek nekünk. A szülők sem unatkoztak, hiszen a MárkusZínházról köztudott, hogy az egész családnak játszik jóízű humorral és játékkedvvel.                                                    Az előadás után Paál  Éva és a Bara zenekar hívta táncba a közönséget. Kedves dalt tanultak a Mikulásról, mondókáztak, táncoltak Éva vezetésével az apróságok. De kipróbálhatta mindenki ügyességét is mézeskalács díszítésben és karácsonyi díszek készítésében. Julika néni és Csilla néni fáradhatatlanul segítette ötletekkel, gyakorlott mozdulatokkal a kisebbeket. Sorra készültek a szebbnél szebb mézesek, díszek, örömmel vitték haza magukkal készítőik.

Lélekben elcsendesülve, jó hangulatban, sok új élményt szerezve telt a délután.