1. március 6-7 Lobogó március Júlia nyomán

Március 6. Mi – Nők az alkotásban című rendezvényünkön megjelent Vereckei Zoltán, Ráckeve Város polgármestere, Varga Viktória alpolgármester asszony, Kulcsár Péter és Mester Csaba képviselő urak, az Alkotóművészek és Művészarátok Ráckevei Egyesülete alkotói, és a kiállítás vendégei.

Petőfi Sándor János vitéz c. elbeszélő költeményének első kiadása 1843. március 6-án az esemény napján éppen 177 éve jelent meg.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, illetve János vitéz ás Iluska szerelme között párhuzam vonható. Mindkét hölgy önálló gondolatisággal, tettrekészséggel, korát meghazudtoló karakán jellemvonásokkal volt felruházva, amely tulajdonságok megtalálhatók a mai alkotói nőtípusokban. Ezen asszonyok munkáinak bemutatására készültünk a nők napja alkalmából. Formabontónak lenni, márciusi hevülettel, forradalmi gondolataikat vállalva létezni. Petőfi Júliája, illetve Jancsi Iluskája is hasonlóak azokhoz az alkotó nőkhöz, akiket ebben a kiállításban szerepeltettünk.

Köszönjük az alkotó hölgyeknek az itt bemutatott munkáikat, Mertl Attilának az egyesület elnökének a segítségét, Füstös Lászlónak kitartását és szeretetteljes alkotói együttműködését, Szabó Ritának a Júlia portré elkészítését, Csömöri János és Csömöri Péter testvérpár munkáját és támogatását, hogy Júlia nyomában eredhettünk.

Vereckei Zoltán polgármester úr átadta a márciusi virágokat az alkotó hölgyeknek:

Darabont Mária – fotó

Diósi Ildikó – hímzés

Dr. Lakatos Zsuzsa – fotó

Holczhauser Zsuzsanna – festészet

Kiss Annamária – festészet

Mertl Enikő – szövés

Sándor Mária – festészet

Sneffné Balázs Katalin – tűzzománc

Szimonidesz Hajnalka – illusztráció

  1. Németh Gabriella – grafika

Tihanyi Dániel a Magyarock Dalszínház művésze egy csodálatos dalcsokrot állított össze a női alkotók tiszteltére.

Az aulában a nőiességet szimbolizáló körben elhelyezett alkotásokat szemlélhettük meg közösen, állófogadás kíséretében.

 

Március 7. János Vitéz Bál

E bál elnevezése, János Vitéz Bál. A mi városunkban élt János Vitéz alakjának megihletője, akinek sorsa szinte azonos a 6 éj 6 nappal megírt János Vitéz alakjával.

E bál alkalmával lett meghirdetve a rajzpályázatunk, amely verbunk táncversenyünkkel együtt június 6-án és 7-én a János vitéz Napunkon kerülnek értékelésre és megrendezésre.

A rendezvény első megmozdulása, hogy Horváth Nepomuki János sírjánál tiszteltünket tesszük. Ezért arra gondoltunk, hogy e bál jó alkalom sírjának rendbehozatala. Az e célra kihelyezett perselybe helyezhették el adományaikat a bálozók. A Csiga Big Band szolgáltatta a talp alá valót egészen hajnali háromig mulathattak vendégeink. Szomjukat a Sutyi&Sasi bárjában olthatták, akik finom ételekkel várták a bálozókat. Reméljük, hogy az ez évben első alkalommal elindított bál hagyománnyá válhat városunkban.

Köszönjük minden résztvevő munkáját, belefektetett energiáját, vendégeink kedvességét, jókedvét.