1. március 15-ét ünnepeltük

Március 15-én az Ács Károly Művelődési Központ színháztermében került sor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapjának ünnepi megemlékezésére, Ráckeve Város Önkormányzata és az Ács Károly Művelődési Központ szervezésében. Szabó Gertrúd intézményünk igazgató asszonya köszöntötte az emlékezőket, majd a Himnusz közös eléneklése után megosztotta gondolatait: Március 15. az az ünnep, amely nem hagyja érintetlenül egyetlen magyar ember szívét sem. Eseményei, életképei szinte belénk égtek, s évről évre megérint bennünket a forradalom elsöprő életereje éppúgy, mint a szabadságharc fájdalmas végetérte. 1848/49 alakjait szemlélve egy kivételes kor rendkívüli hősei állnak előttünk. 176 év távlatából már-már felfoghatatlannak tűnik számunkra a szabadság és a haza iránti szeretetnek az a foka, amellyel önzetlenül egyéni jólétüket, életüket áldozták fel. Csak a legnagyobb tisztelettel és csodálattal tekinthetünk rájuk, ragyogó példájukkal, szavaikkal, sorsukkal nekünk üzennek.” Köszöntője után felkérte Vereckei Zoltánt, Ráckeve város polgármesterét ünnepi gondolatai elmondására. „Március 15. nem csupán egy dátum a naptárban, hanem az értékek, az elkötelezettség és az összetartozás napja, a magyar nép történelmének egyik legfontosabb mérföldköve. Forradalom és szabadságharc. Egy olyan 19. századi progresszió múlhatatlan hazai állomása, amely Nyugatról indulva söpört végig Európán, s talált termékeny táptalajra nálunk. Országunk legjobbjai álltak ki olyan eszmék mellett, mint a sajtószabadság, a törvény előtti egyenlőség, az úrbéli viszonyok megszüntetése, amelyekre a magyar modernizáció, a polgárosodás alapjaként tekinthetünk.” – fogalmazott többek közt köszöntőjében. Majd ezt követően teljes történelmi áttekintést kaptunk egykori tanára M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, ünnepi szónokunk érthető, élvezetes stílusban előadott, magas színvonalú előadásából. Hálásan köszönjük professzor úr jelenlétét, gondolatai megosztását megemlékezésünkön.

Ünnepségünk keretén belül nyitottuk meg Orgoványi Anikó, pomázi festőművész, költő és pedagógus tárlatát „Himnusz és Szózat” címmel. Az alkotások farostlemezre készült olajfestmények. A Himnusz-sorozat tíz, a Szózat kilenc, A Székely Himnusz hat táblaképből áll. A művésznő személyesen mondta el mi inspirálta alkotás közben, hogyan épülnek fel képei, milyen technikával készültek művei. Megemlékezésünk a Ráckevei Ady Endre Gimnázium 11. évfolyamos diákjainak ünnepi műsorával folytatódott „A forradalom lángjai” címmel, Kiss Erika és Pádárné Verbanics Tünde tanárnő összeállításában. Köszönjük lelkes, szívvel teli munkájukat!

A Szózat eléneklése után az ünneplők együtt átsétálva az Árpád térre, a gimnázium előtti “A magyar szabadságért” emlékműnél és Ács Károly szobránál helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait. A koszorúzásban közreműködtek: a 1040-es számú Arany János cserkészcsapat tagjai. Köszönjük munkájukat!

A koszorúzáskor Sinka István: Március idusán című verse hangzott el Szabó Gertrúd előadásában, tisztelegve Ács Károly és a Szabadságharc ráckevei hősei emléke előtt.

Vers: Sinka István: Március idusán

A szót,
mely tűzként lobogva
s viharzó erővel
elröppent egykor,
örök, messzi fények
szent papjai előtt
kimondom most én is:
Március!… Szabadság!
Ezt zengik az örök,
messzi kék hegyek,
a róna, az éther,
s a költő nevével
ezt zúgja a vérem;
mert rút a járom
és rút a szolgaság!
Felködlő arcukat
az érkező századok
mossák meg majd fénnyel,
hogyha ideérnek,
hol Petőfi emléke
– magyar föld csudája –
soha ki nem hunyó
csillagként világol
minden árnyakon át,
gyötrött hazám egén.
S amit most tűzszívem
a napba lobogtat,
bámulják akkor is
s zúgják túl az Időn:
Március!… Szabadság!

 

Az emlékezés koszorúit, virágait helyezték el:

  • Református Egyházközség Ráckeve
  • Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Ráckevei Keresztelő Szent János Plébánia
  • Ráckeve Város és Intézményei
  • Szigetszentmiklós Tankerületi Központ Ráckevei Intézményei: a Ráckevei Ady Endre Gimnázium, a Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola, a Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola
  • Őszidő Nyugdíjas Klub
  • Duna Baráti Kör
  • Demokratikus Koalíció
  • FIDESZ Ráckeve
  • KDNP Ráckevei Szervezete
  • Mi Hazánk Mozgalom
  • 1040-es számú Arany János Cserkészcsapat