Megemlékezés az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Emléknapján

 

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

A megszokottól eltérően idén az Ács Károly Művelődési Központ szabadtéri színpada adott helyet az ünnepi megemlékezésnek, melyet Ráckeve Város Önkormányzata és az Ács Károly Művelődési Központ szervezett. Szabó Gertrúd az intézmény igazgatója felvezetőjében kiemelte: “Március 15-ét ünnepeljük, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóját. Éppen 175 éve annak, hogy a márciusi ifjak kokárdával a szívük fölött a világba kiáltották: rabok tovább nem leszünk! Jókai Mór így írt a vér nélküli forradalomról: „Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe, és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. … Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredt, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, minek láncait legközelebb találta.” Miért tudjuk ma is átérezni a márciusi ifjak lelkesedését? Azt hiszem, azért, mert az ember szabadságvágya örök! Nem függ attól, hogy milyen tárgyak vesznek körül minket, nem befolyásolja az, hogy lóháton viszik az üzenetünket vagy az a világhálón száguld a Föld bármely pontjára, másodpercek alatt. Évtizedek és évszázadok telhetnek el, gyökeresen megváltozhatnak az életkörülmények, de ugyanolyan hőn áhítjuk, mint az elődeink: legyen béke, szabadság és egyetértés!”

A Himnusz eléneklése után az emlékezők meghallgatták Vereckei Zoltán polgármester köszöntőjét, ami így hangzott:

“Nemzeti ünnepeinken, így március 15-én, az 1848-as forradalom kitörésének napján is óhatatlanul mérlegre kerülnek emberek, tettek, események. A szónok keresi a párhuzamot vagy éppen az ellentéteket napjaink és korábbi történések között, értékítéletet mondva korunkról. Én sem kívánom elkerülni ezt az utat, különösen, hogy hatása alatt vagyok egy szónak, ami alig pár napja hangzott el egy találkozón: patrióta. Így határozta meg ugyanis valaki magát és körét, de a szövegkörnyezetben az emelkedett tartalmú kifejezés számomra nem pozitív, hanem kirekesztő üzenetet lebegtetett: mi ilyenek vagyunk, a többiek nem. Mi lenne hát alkalmasabb, mint március 15-e, hogy beszéljünk erről? Hiszen a 19. század meghatározó eseménye patrióták ezreit szülte, vezéralakjait máig ismerjük. És ki vonná kétségbe a forradalom hőseinek hazaszeretetét, elkötelezettségét szülőföldünk iránt, miközben jól tudjuk, hogy mennyire másként, olykor ellentétesen gondolkodtak ők is az ország érdekeinek érvényesítéséről? Ki merné megkérdőjelezni Kossuth Lajos élete végéig lángoló patriotizmusát, amivel Torinóból is állhatatosan a forradalom elveit kérte számon az itthon maradóktól? Miközben az ország többsége már egyre jobban távolodott ettől, öngyilkos útnak vélve!De ki merné megkérdőjelezni a forradalomtól elhatárolódó Széchenyi István hazaszeretetét? Aki ma is fáklyaként világító életét, magánvagyonát szentelte a békés fejlődésnek, és az ország tragikus sorsa kergette lelki összeomlásba? Akit legnagyobb politikai ellenfele, Kossuth tisztelt meg azzal – akkor még ez is megtörténhetett –, hogy a legnagyobb magyarnak nevezte! És vajon akad-e köztünk bárki, aki Deák Ferencet, a haza bölcsét említené negatív előjellel? Azt a Deákot, aki a magyar forradalom legnagyobb ellenségével, a Habsburg-házzal kötött kiegyezés szellemi motorja volt, amelynek köszönhetően addig sosem látott gazdasági fejlődésnek indult az ország. Három ember, háromféle történet, mégis egységes megítélés: patrióták voltak mindannyian, amit tettek, Magyarországért tették, életük, cselekedeteik ma is mintául szolgálnak nekünk. Talán csak az idő teszi, hogy mindőjükről a legnagyobb tisztelet hangján beszélünk? Ha igen, elképzelhető, hogy egyszer a mai megosztottságot és politikai frontvonalakat is más perspektívából látjuk majd? Hogy egyszer nem a kirekesztés, rosszabb esetben a vak harag hangján minősítjük majd az értékítéletünktől szerintünk arrább álló közszereplőket, hanem finomul, változik a megítélés? Talán egyszer eljön ez az idő. A cél, persze, az lenne, hogy a szemellenzőt minél előbb vegyük le, s minden fenntartásunk, indulatunk ellenére próbáljuk meg végre higgadtan mérlegelni jelenünket a történelem, múltunk alapos ismeretében, amelyre ma oly sok hivatkozás hangzik el. Emelkedjünk felül végre korlátainkon, legalább részben tegyük félre haragunkat vagy éppen csak a nagyobb jó fényébe rejtett személyes érdekekeinket, amelyre – persze – sajnos csak az igazán nagyok képesek, s kezdjük meg végre az igazi párbeszédet kisebb, nagyobb közösségeinkben, legyen az települési vagy országos szint.Bármely közösség, így egy város, a nemzet érdeke ugyanis nem a gyűlölködés erősítése, hanem konszenzus teremtése: nagy célokat csak közös erővel tudunk hatékonyan elérni, különösen ilyen nehéz időkben, mint amilyenekben napjainkban élni kényszerülünk.Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország – fogalmazott Vass Albert.A megértés kincséhez pedig a párbeszéd útján lehet a leggyorsabban eljutni.”

Az ünnephez kapcsolódó gondolatait Takács Róbert volt szigethalmi történelemtanár, hadszíntér kutató osztotta meg az emlékezőkkel. Az események felelevenítésével, a számok, adatok tükrében támpontokat kaptunk, tovább gondolni valót, melyekből a következtetéseket ki-ki levonhatta magának.

Ezután a Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorában gyönyörködhettünk.”Ez az ország a te hazád!” címmel Kovácsné Nagy Mária tanárnő összeállításában hallhattunk verseket, szemelvényeket a gyerekektől, mozgással, látványelemekkel kísérve. Hihetetlen pontossággal, odaadással, az időjárás elemeivel dacolva szavaltak, énekeltek. Köszönjük munkájukat!

A Szózat eléneklése után átvonulva az Árpád térre, “A magyar szabadságért” emlékműnél és Ács Károly szobránál az emlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezésére került sor.

Márcziusí szél lengedez,
Rengeti az ágat,
Felcsókolja álmukból az
Alvó rózsafákat;
Végig suhan hegyen-völgyön,
Tavasz jár nyomába,
Bokor alól kinevet az
Erdők ibolyája.

Márcziusi szél lengedez
Enyhe napsugárban,
Homlokomat legyintgeti,
Simogatja lágyan.
Végig suhan a szivemen,
Dal kél a nyomába,
A te dalod, te szabadság
Dalos pacsirtája!

Szállj el, szellő, napsugárban
Petőfi sírjára!
Vidd el szívünk dobogását,
Hadd borúljon rája!
Csókolgasd meg minden rögét
Rózsanyitó dallal,
Borítsd be a költő sírját
Virágos tavaszszal!

Pósa Lajos Márcziusi szél lengedez című verse hangzott el Szabó Gertrúd előadásában, tisztelegve a 200 éve született Petőfi Sándor és Ács Károly, illetve a Szabadságharc ráckevei hősei emléke előtt.

Az emlékezés koszorúit, virágait helyezték el:

  • Római Katolikus Egyházközség és Szent Imre Katolikus Általános Iskola
  • Református Egyházközség Ráckeve
  • Ráckeve Város és Intézményei

Intézmények: Ács Károly Művelődési Központ, Árpád Múzeum, Gólyafészek Bölcsöde, , Skarica Máté Városi Könyvtár, Szivárvány Óvoda

  • Ráckevei Járási Hivatal
  • Ráckeve Város Szakorvosi Rendelőintézete és a Rendelőintézeti Gazdasági Ellátó Szervezet
  • Ráckeve Önkormányzati Tűzoltóság
  • Tankerület Iskolái: a Ráckevei Ady Endre Gimnázium

Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola

  • Duna Baráti Kör
  • Őszidő Nyugdíjas Klub
  • Demokratikus Koalíció Pest Megye 11. választókörzet
  • FIDESZ Ráckevei Szervezete
  • KDNP Ráckevei Szervezete