Kedves Látogatók!

 

A 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet alapján 2020. március 17-től a közgyűjtemények, így a művelődési központok látogatása tilos.
Ennek következtében az Ács Károly Művelődési Központ 2020. március 17-től HATÁROZATLAN IDEIG ZÁRVA TART!

Sajnos április végéig le kellett mondanunk két nagy rendezvényünket, a Költészet Napját és az Országos Nemzetiségi Fesztivált, ezen kívül minden más nálunk tartott eseményt/rendezvényt.

Az ELMŰ és a DTKH ügyfélfogadás is szünetel!

A tegnapi napon felvettük a kapcsolatot minden együttes-, csoport-, foglalkozásvezetővel, mind egyetértettünk abban, hogy semmilyen foglalkozást nem tartunk meg.

Mi dolgozunk tovább, készülünk a nyári rendezvényeinkre, kicsit szépítgetjük a termeinket, leltárazunk, az eddigi sok rendezvényünk, napi programjaink miatt kicsit háttérbe szorult papírmunkákat elvégezzük.

Telefonon 06-24-518-650, emailen szervezes@akmk.rackeve.hu, és itt facebokon is elérhetők vagyunk minden hétköznap 8:00-16:00 között, bármilyen kéréssel, kérdéssel bátran forduljanak hozzánk, megpróbálunk mindenben segíteni.

Reméljük minél hamarabb újra nyitunk, megtelik ismét a Művelődési Központ, vidámsággal, művészettel, nevetéssel, tánccal, sporttal, értékekkel…

jógások, nipponosok, pilateszesek, néptáncosok (kisbokrétások, nagybokrétsások, kévések , rőzsések), nyugdíjas tornások, dancefitnesses kicsik- nagyok, praxis közösségben járók, gyógy-, testsúlyrendező tornások, társastáncosok, kártyások, méhészek, Így tedd rá! tipegők- ovisok, néprajzosok, versenytáncosok, gymsickesek, íjászok, alkotó művészek, fotóklubbosok, polgárőrök…

VELETEK, akik színesebbé tettétek/teszitek az Ács Károly Művelődési Központot!!!

 

Vigyázzatok egymásra!!!

 

az Ács Károly Művelődési Központ munkatársai